Pár nap múlva megint mini tigrisek, Elzák, minyonok fognak az utcán rohangálni, és ahogy egyre nagyobbak, úgy egyre nehezebb bármilyen - a részünkről lehető legkisebb energia befektetést igénylő – jelmezt rájuk erőltetni. Két éve ezerszer egyszerűbb volt, amikor még nem is…

Tényleg nem tudom, honnan a francból tudják, hogy mit és hogyan kell csinálniuk. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy repülnek a fogkefékért, szigorúan, miután a répával töltött cukkinit kedves fél mosollyal az arcukon, csendesen elmajszolgatták egy ültő helyükben, majd nyolc :…

Ő az! Akinek (talán) még nálam is több keze, lába, feje, szeme van. Aki (talán egy fokkal) még jobban ért a kis ördögünkhöz és természetesen a főzőlaphoz is, akármennyire is arcoskodok #mutimiteszel képeimmel. Aki (minden bizonnyal) képes osztódni, szétszakadni, egyszerre több…

Nincs kedvem edzeni. Pláne nem terembe menni, ahol azt kell nézni, hogy ki, milyen diszperzites vödörből keveri be kedvenc epres-csoki shake-ét, átélni, hogy az életemben először látott Fekete Laci hasonmás kocogtatja meg a vállam a ”főnök beszállhatok” felütéssel, miután 20 perc után végre sikerült…

A legnagyobb ártatlansággal (és persze szemében jókora huncutsággal) tekereg a számára abszolút hétköznapi Wartburg-zöld rúdon, miközben én azt magamban már krómnak látom és lelki füleimmel hallom, ahogy veszett erős orosz akcentussal Vegas külvárosában valaki épp egy ”ljep djensz”-t kér miközben…

Enni már régóta nem akkor eszek, amikor csak szeretnék, hanem amikor éppen tudok. Tekintve, hogy mire az esti ”játék, etetés, fürdetés, pakolás, öltöztetés, meseolvasás, fektetés, még egyszer menjünk el pisilni, hetedik kijövetel utáni visszazavarás, utolsó utáni ivás” is lepörög és végre TÉNYLEG a…

Amikor otthon nem látom Őket, a vinnyogás-nyekergés-lájtos üvöltözés az egyik “legmegnyugtatóbb” (közel se legkedvesebb) dolog a fülemnek mert ilyenek alapjáraton és legalább hallom hogy még életben vannak. Aztán jön a csend. A csend gyanús. MINDIG. És rohadtul, idegesítően gyanús, leginkább azért…