A legnagyobb ártatlansággal (és persze szemében jókora huncutsággal) tekereg a számára abszolút hétköznapi Wartburg-zöld rúdon, miközben én azt magamban már krómnak látom és lelki füleimmel hallom, ahogy veszett erős orosz akcentussal Vegas külvárosában valaki épp egy ”ljep djensz”-t kér miközben…

Enni már régóta nem akkor eszek, amikor csak szeretnék, hanem amikor éppen tudok. Tekintve, hogy mire az esti ”játék, etetés, fürdetés, pakolás, öltöztetés, meseolvasás, fektetés, még egyszer menjünk el pisilni, hetedik kijövetel utáni visszazavarás, utolsó utáni ivás” is lepörög és végre TÉNYLEG a…

Amikor otthon nem látom Őket, a vinnyogás-nyekergés-lájtos üvöltözés az egyik “legmegnyugtatóbb” (közel se legkedvesebb) dolog a fülemnek mert ilyenek alapjáraton és legalább hallom hogy még életben vannak. Aztán jön a csend. A csend gyanús. MINDIG. És rohadtul, idegesítően gyanús, leginkább azért…